Előszó

2011. július 19., kedd

Cukrozott narancshéj, helyes elkészítése.

Avagy a jó munkához idő kell.

Hozzávalók:

1 rész narancshéj
1 rész cukor
Víz

A narancshéjnak pucoljuk ki a fehér részét.
Öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje, és valamilyen nehezékkel tartsuk is lent a víz alatt, mert a narancshéj hajlamos feljönni a víz felszínére. Körülbelül egy hétig kell áztatnunk, közben a vizet naponta cseréljük rajta. Erre azért van szükség, hogy kimossuk az arzéntartalmát, amely kesernyés ízt kölcsönöz a narancs héjának. Amikor áztatás közben cseréljük, rajta a vizet láthatjuk, hogy sárgára színezte a vizet az arzén. A hatodik, hetedik napon észrevehetjük, hogy amikor leöntjük róla a vizet, már nem sárga, hanem átlátszó. Ekkor áll készen a narancshéj az első főzésre.

Öntsünk a narancshéjra annyi vizet, hogy bőven ellepje, majd forraljuk fel.
Ezt az első főzőlevet öntsük le, majd újabb adag vízzel forraljuk ismét.
Ha felforrt, vegyük le a gázról és adjunk hozzá cukrot, ami a narancs tömegének kb. az egyharmad része legyen.
Óvatosan keverjük el benne a cukrot, majd takarjuk le. Hagyjuk letakarva pihenni egy éjszakán keresztül. Ez idő alatt szépen telítődik a narancs a cukorral.
Másnap ismét forraljuk fel az egészet, újra adjunk hozzá ugyanannyi cukrot, majd ismét letakarva pihentessük egy éjszakán keresztül.
Harmadnap még egyszer ugyan így ismételjünk.
Negyedik napra a narancshéj kellemesen megpuhult és a további feldolgozásra készen áll.

Készíthetünk belőle narancsívet:
Ehhez csíkokra kell vágnunk a lecsöpögtetett narancshéjat és egy éjszakán át száradni kell hagyni. Majd áthúzni temperált étcsokoládéval.

Egy részét érdemes kockára vágva félretenni. Így adagolhatjuk gyümölcskenyérbe, püspökkenyérbe, kuglófba, oroszkrém tortába… stb.

Illetve készíthetünk belőle darált narancshéjat. Ehhez daráljuk le húsdarálón. Így készíthetünk belőle moszkauert, narancsgalettet és sok-sok narancsízesítésű süteményt.
Tárolása zárt edényben, hűtőszekrényben.

Természetesen a narancshéj főzőlevét sem dobjuk ki. Ezt nevezzük narancsszirupnak és számos sütemény elkészítésénél fel tudjuk használni.
Tárolása zárt edényben, hűtőszekrényben.

Ez a cukrozott narancshéj helyes elkészítése. Elég hosszadalmas, viszont a fizikai munka nem olyan sok vele. Amennyiben viszont nem így járunk el, úgy a cukrozott narancshéjunk kesernyés csípős ízű marad, ami a mérgező arzén hatása. Ha viszont az arzént a fent leírtak szerint kimossuk, eltávolítjuk, úgy csak a kellemes narancs íz marad vissza nekünk. Ezzel javíthatjuk narancsos süteményeink élvezeti értékét.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon sokat tanulok a bejegyzéseidből. Gyakorlatiasak, hasznosak! Köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  2. Hála és köszönet a bejegyzésért, nagy narancs rajongó vagyok, a narancslekvár mellett most már ezt is elkészítem. A moszkauerért külön köszönet!
    Annyira jók a receptjeid! Mindig sikerült, amit kipróbálok! :-)

    VálaszTörlés
  3. Olyan olvasmányosan írod le, hogy már az az érzésem, hogy el is készítettem és végeztem a munkával.
    Örülök, hogy blogodra találtam, s megyek vissza a fondanhoz, mert még van egy fontos kérdésem, ami tegnap nem jutott eszembe, mert annyira elbüvölt a videó, ami szintén nagy segítség.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Vilmos!

    Előfordulhat hogy én 3 nap alatt kimostam az arzéntartalmát?
    Naponta 3-szor cseréltem ki a vízét és mindig felforralt víz volt.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Vilmos! Sikerült bio narancsot jóáron szereznem. Annál is kellhet a 7 nap? Vagy majd észreveszem a vizen, hogy tiszta e? Gondolom a bioban nincs arzén.

    VálaszTörlés